Infrafűtés Blog

Elektroszmog és infravörös sugárzás a mindennapokban

2021 márc. 8. | Infrafűtés

Ma már szinte tényként fogadjuk el, hogy nem egészséges nagyfeszültségű távvezetékek közelében élni. De honnan ered ezen építmények rossz híre? Ismerjük meg az elektroszmog fogalmát, és az emberi testre hatással lévő másik jelenséget, az infravörös sugárzás hatásait is!

Az elektroszmog

A 19. században forradalom történt az energiaellátásban, és ennek máig ható következményei vannak. Ekkor jelentek meg ugyanis az első olyan utcai lámpák, amelyek árammal működtek, és az emberiség megkönnyebbülve vette tudomásul ennek hasznát. Ami először a világítással történt, azután a házakban is lejátszódott, hiszen a mindennapi élet, háztartás egyre több területére tört be az elektromos áram. A konyhai és egyéb gépek használatához kiépültek az ezt működtető infrastruktúrák: a transzformátorok, a távvezetékek. A 2000-es évek második felétől pedig – az érintőképernyős mobiltelefon és a megfizethető mobilinternet elterjedésével – egy kis készülék lett szinte minden ember kísérője, segítőtársa és első számú kommunikációs eszköze.
Mindezek a fejlemények maguk után vonták az emberi testet érő elektromágneses sugárzások kibővülését. Míg addig csupán a természetes sugárzásról beszélhettünk (például a Föld mágneses tere és a villámlások okozta hatásokról), ma már az elektromos berendezések, mobiltelefonok, a rádió- és tévésugárzás keltette hatásokról is beszélhetünk. A jelenséget elektroszmognak neveztük el, hasonlóan például a levegő minőségét szennyező szmoghoz.
Az elektroszmog alapvetően három csoportra osztható.
Az elsőbe az extrém alacsony energiájú elektromos erőterek tartoznak, amelyek a hétköznapi elektromos gépeink működtetésekor keletkeznek. A modern életvitelünk és kényelmünk miatt az energiatermelő központokat és a lakóépületeket összekötő vezetékek sokszor akár folyamatosan is feszültség alatt vannak. Ezért az elektroszmog ezen fajtája felelős a leggyakoribb elektrostresszért, a lakóterekben mért értékekért.
A második csoport az extrém alacsony energiájú mágneses erőtereké, amely elsősorban a távvezetékeket, transzformátorokat, tápegységeket jelenti. Ezek a lakóhelyen kívül helyezkednek el.
A harmadik csoportban találjuk a magas frekvenciájú elektromágneses sugárzást. Az elektroszmog ezen fajtája az antennarendszerek és különféle, elektromos sugárzással megvalósított mobilkommunikációs megoldások miatt tapasztalható. A legegyszerűbb dolgokra kell itt gondolni: mobiltelefonra, mikrohullámú sütőre, házközeli antennákra, wifi routerre.

Az elektroszmog élettani hatása

Ma már egyre pontosabban meg tudjuk mérni az elektroszmog biológiai következményeit. Azzal már eddig is tisztában voltunk, hogy az emberi szervezet érzékenyen reagál az elektromágneses tér változásaira, hiszen a meteorológiai fronthatások sokakban rossz közérzetet váltanak ki, és ez a légköri elektromosság változásainak számlájára írható.
Frekvenciától függően többféle elektromos sugárzás érheti a szervezetet, ennek egyik következménye pedig a testhőmérséklet megemelkedése. Az ezzel foglalkozó tanulmányok szerint a hosszabb ideig tartó behatás esetén már az egészségünk láthatja kárát a sugárzásnak: alvászavarok léphetnek fel, ingerlékenység alakulhat ki, de nem ritkán sajnos szív- és érrendszert érintő betegségek jelenhetnek meg, sőt, extrém esetben a meddőséggel is számolni kell.

Hogyan védekezhetünk az elektroszmog ellen?

A védekezés „első vonalában” ezzel foglalkozó szakemberek állnak. A mobil-bázisállomások illetve rádióállomások telepítését például több szakhatóság is felügyeli. Ezek közé tartozik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) illetve az Országos Közegészségügyi Intézet Közegészségügyi Igazgatóság Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Főosztálya. Az NMHH egyébként mérőszolgálati monitoring szolgálatot tart fenn, azaz a rádióberendezések és a rádióállomások által keltett térerősségeket is megfigyeli. 2017. január 5. óta az NMHH ráadásul jogszabályban rögzített felhatalmazást kapott az egészségügyi határérték ellenőrzésére.
Amit a hétköznapi ember megtehet az elektroszmog csökkentésére, az a következő:
• Ha lehet, az elektromos berendezéseket, köztük a wifi routert úgy helyezzük el, hogy ne legyen a közvetlen közelében sokáig senki,
• áramtalanítsuk az elektromos berendezéseket, amikor épp nem használjuk,
• mobiltelefonálás közben használjunk kihangosítót vagy headsetet,
• a mikrohullámú sütő működése közben a közvetlen közelében ne tartózkodjunk,
• a nem megfelelően záródó vagy sérült mikrohullámú sütőt semmiképp se használjuk,
• ahol sokat tartózkodunk, ott próbáljuk minimalizálni az elektromos berendezések jelenlétét,
• ha az elektromos készülékeket nem használjuk, kapcsoljuk ki – különösen, ha hálószobáról van szó,
• A mobiltelefon használatát erősen csökkentsük a szükséges minimumra.

Extra védekezést jelent, hogy a textilipar speciális (fémhuzalokból vagy fémszál-tartalmú fonalakból szövött, kötött vagy fonatolt), árnyékoló hatással bíró kelmeszerkezeteket fejlesztett ki.

Az infravörös sugárzás

Az elektromoson belül az emberi testre ható másik (de nem egyetlen!) sugárzás az infravörösé. Azért „infra”, vagyis „alatti”, mert az elektromágneses hullámok között ez a hullámtartomány a látható fény legnagyobb hullámhossz-tartománya, a vörös „alatt” kezdődik. Az infravörös sugarakat az emberi szem már érzékeli fényként, a bőr melegérző idegvégződései viszont „meleg érzetként” azonosítják. Az ember tehát az infravörös sugárzást elsősorban hőhatásként, hőként, hősugárzásként érzékeli. A szabály az, hogy minél melegebb egy tárgy, annál több infravörös sugárzást bocsát ki magából.

Az infravörös sugárzás és az infrafűtés

Nem véletlen, hogy a sugárzásban és a fűtési módban is olvashatjuk az infra szót. Az infrafűtés többféle módon megvalósítható egy építményen belül, például infrapenellel, infra fűtőfóliával is. Ennek a melegítési módnak az a lényege, hogy a Naphoz hasonlóan a tárgyakat – esetünkben a szobában lévőket – fűti fel, és ezek sugározzák magukból a hőt. Ennek a megoldásnak rengeteg előnye van. Mivel vékony szerelvényekről beszélünk, egyszerűbb helyet találni nekik, és ez nagy különbség a hagyományos radiátorhoz képest. A gyorsan üzembe helyezhető fűtőfóliák ráadásul az emberi test számára optimális meleget adnak, hangtalanul működnek, és nem terhelik károsanyagokkal a környezetüket sem.
Már csak hab a tortán, hogy az infrafóliák elektroszmog-kibocsátása különféle mérések alapján igen jónak mondható: a fűtőfóliák értéke a Magyarországon és Európában érvényben lévő határértékek 5 %-a alatt van a közvetlen padlófelületen, és nulla a 20 centiméteres magasságban.

Kérdésed van? Keresd szakembereinket!

 

Pin It on Pinterest