Infrafűtés Blog

Elektroszmog mérés

2021 ápr. 6. | Infrafűtés

Blogunkon korábban már írtunk az elektroszmog fogalmáról, egészségkárosító hatásáról és az ellene való védekezés lehetőségeiről. Azonban minden védekezés alapja az, amikor tisztában vagyunk az ellenség nagyságával, erejével. Így van ez az elektroszmog mérése esetén is – lássuk hát, ezt milyen eszközökkel tehetjük meg!

Az elektroszmog mérése itthon hatósági ügy

Mielőtt mi magunk ragadnánk – kasza és kapa helyett – megfelelő mérőműszereket, érdemes tudatosítanunk: Magyarországon 2017. január 5. óta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) törvény szerint felhatalmazást kapott az elektroszmog egészségügyi határértékének ellenőrzésére.

Ráadásul egy másik hatóság, az Országos Közegészségügyi Intézet Közegészségügyi Igazgatóság Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Főosztálya a mobil-bázisállomásokat külön is ellenőrzi. Az NMHH esetében kiterjedt monitoringrendszerről beszélhetünk, amely így a rádióberendezések és a rádióállomások által keltett térerősségeket is megfigyeli.

Hogyan vehetünk részt a hivatalos, állami mérésekben?

Ha úgy döntenénk, hogy lakóhelyünkkel kapcsolatban szeretnénk tudni: hányadán is állunk az elektroszmoggal, mit mondanak az adatok, akkor kérhetjük, hogy az NMHH vegye be helyszínnek környezetünket a mérési programjába. Ehhez mindössze egy űrlapot kell kitöltenünk. Ezután egy elektroszmog mérésére alkalmas eszközt telepítenek a házunkba.

Az áramellátást és felügyeletet nem igénylő szerkezet egy megfigyelő központnak továbbítja a mért adatokat, míg maga a berendezés a társasház, lakótelep egy lakásában, egy erkélyen vagy a tetőn kap helyet. Körülbelül egy hétig tart a folyamatos megfigyelés, és ennek végeztével akár fél óra alatt eltávolítható a műszer.

Ha kezünkbe vennénk a mérést

Előfordulhat, hogy nem akarunk ekkora felhajtást, vagy hosszadalmas egyeztetést a közös képviselettel – de furdal a kíváncsiság, a mérésre szükségünk lenne. Ekkor több lehetőség közül is választhatunk. Az egészen profik olyan elektroszmog-mérő mellett dönthetnek, amely például a pulzáló és nem pulzáló sugárzást is megkülönbözteti egymástól, és elég széles sávban mér ahhoz, hogy pontos képet szerezzünk a meglévő ártalmakról. De nem biztos, hogy ipari igényű megoldásra van szükségünk!

Vannak olyan kézi készülékek, amelyek a vasúti felsővezetéknek a biológiai testekre gyakorolt hatását is kimutatja, és elérhető az ionizáló, radioaktív sugárzások analízisére használható, Geiger-Müller-számlálóval ellátott berendezés is. A pár ezertől a több százezer forintig terjedhet a mérőberendezések ára.

A legmodernebb ilyen eszközökhöz akár számítógépes, kiértékelő alkalmazások is megvásárolhatók, és érdekesség, hogy az NMHH is külön mérőprogramokat használ például a gyermekintézményekhez, a lakótelepeknél és a műsorszórók esetében is.

Ezt mérjük az elektroszmog vizsgálatánál

Van mit mérnünk, hiszen minden feszültség alatt lévő elektromos vezető erőteret hoz létre maga körül. A teljessége igénye nélkül elsősorban e tárgyak elektromágneses sugárzására vagyunk kíváncsiak: wifi routerek, régi számítógépek, laptopok-notebookok, elektromos és hibrid autók, villanyórák és elosztószekrények, GSM antennák és még sorolhatnánk tovább.

Jó hír, hogy ha egyáltalán nem akarunk foglalkozni a méréssel, akkor erre szakosodott vállalkozók segíthetnek a probléma feltérképezésében és megoldásában.

A témával kapcsolatban egyébként büszkeségre okot adó esemény történt tavaly nyáron: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Karának kutatói mintegy kétezer mérés alapján elkészítették a világ első elektroszmog-térképét.

A lakásfelújítóknak, építtetőknek viszont jó hír, hogy például egy Jobbfólia fűtési rendszer használata több mérés alapján is alacsony, határérték alatti elektroszmog-értéket mutat, mérések alapján a megengedett határérték 2%-át sem éri el.

Tudjon meg többet szakértőinktől!

 

Pin It on Pinterest