Infrafűtés Blog

Idén is lesz tél

2021 aug. 9. | Infrafűtés

Aki fűtéskorszerűsítést tervez érdemes még a tél beköszönte előtt belevágni a kivitelezésbe.

A nyár közepén, amikor egy rövidebb szabadtéri séta után már alig várjuk, hogy beérjünk egy légkondicionált helyiségebe, kevésbé jut eszünkbe az, hogy el fognak jönni a téli hideg napok, ettől még idén is lesz tél.

Senkit sem akarunk lehangolni a szürke téli napok beharangozásával, azonban szeretnénk időben biztosítani az ügyfeleinknek, hogy a téli hónapokban is meleg otthonuk legyen.
Azoknak, akik felújítást terveznek, vagy tudják, hogy a lakásuk fűtési rendszere már elavult, vagy egyszerűen nem biztosított a kívánt hőmérséklet elfogadható áron, akkor érdemes előrelátónak lenniük és legkésőbb az ősz elején elkezdeni a munkálatokat. Egy átlagos fűtési rendszer megtervezése és kialakítása, akár heteket is igénybe vehet.

Ugyan az infra fűtőfólia telepítése egy 100 négyzetméteres ház esetében is csak 1-2 napot vesz igénybe, viszont a legtöbb ember csak az ősz végén ébred rá, hogy szüksége van a fűtési rendszerének korszerűsítésére vagy teljes cseréjére, amikor sűrűbbek a hidegebb napok, ezért érdemes időben elkezdeni a kivitelezését.

A Jobbfólia csapatában, mi meleg otthon garanciát vállalunk az általunk kivitelezett infrafűtésért, legyen az akár nyáron, ősszel, télen vagy tavasszal kiépítve.

Azok számára, akik gondolkodnak abban, hogy a közeljövőben korszerűsítsenek íme még egy ok, hogy most kezdjenek bele.

2021 a felújítók/építkezők éve, ezt erősíti meg Novák Katalin otthonfelújítási támogatása, mely azt jelenti, hogy a felújítás során keletkezett költségek 50%-át az állam utófinanszírozza, azaz visszatéríti Önnek.

Arról, hogy Ön is jogosult-e a támogatásra itt tudhat meg többet!

 

Pin It on Pinterest