Infrafűtés Blog

Milyen előkészületeket igényel az infrafűtés telepítése?

2022 febr. 28. | Infrafűtés, Telepítés

Amikor úgy döntünk, hogy infrafűtést telepítünk a lakásunkba, elgondolkodhatunk arról, hogy mennyire bonyolult betelepíteni ezt a technológiát. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy amikor régebben a radiátorokat beszerelték, vagy éppen a gázt vezették be, ott mennyi fúrás – faragás történt, mennyi por került a levegőbe, mennyi vesződéssel járt az egész művelet, mire létre jött egy kellemes, az emberi érzékelésünknek is ideális hőmérséklet.

Szerencsére a technológia egyre korszerűbb lesz, egyre egyszerűbb és egyre könnyebben kezelhetőbb eszközök jönnek létre. A bonyolult eljárások lassan a múltba vesznek és könnyedebb műveletekre cserélődnek, a nehéz, olykor sok erőt igénybe vevő munkamenetek kezelhetőbb technológiákká alakulnak és a felhasznált anyagok száma az eljárás egyszerűsödésével szépen lassan annyira lecsökken, hogy már-már egy, két, maximum három hozzávalóra lesz szükség egy teljes rendszer kiépítéséhez.

Amíg egy gázcső beszereléséhez fúrni, vésni, vágni kellett és szállt közben mindenütt a por, amíg egy padlófűtés beszereléséhez több tízméter cső, sok aljzat, rengeteg szerelvény, hőszigetelő anyagok és vízcsatlakozás kellett, míg a radiárokok telepítéséhez falak fúrására, radiátorok beszerzésére, csövek hegesztésére, sok-sok szerelvényre volt szükség, addig mára már feltaláltak egy olyan technológiát, ami hozzásegíti a szakembereket az egyszerű telepítéshez, a lakástulajdonosokat pedig megkíméli a szerelési munkák következményeitől és az anyagok beszerzésének költségeitől.

Egy új technológia jött létre, ami az emberi szervezet számára abszolút jótékony, költséghatékony beszerelni és fenntartani egyaránt, és nem bonyolult műkődőképessé tenni. Ez a technológia az infrafólia technológiája.

Az infrafólia lehelyezése két lépésből áll: a fólia lefektetéséből és az áramhálózatba való bekötéséből.

Természetesen ha picit jobban megnézzük, ez sem ennyire egyszerű, de lényegében pontosan ennyire bonyolult a dolog, mint ahogy az előbb szó volt róla. Először a szakemberek lefektetik az aljzatbetonra a hőtükröt a helyiség eljes területén. Miután ezt megtették, erre terítik rá az infrafilmet. Az infrafilmeket a két szélükön leragasztják a stabilitás érdekében, majd bekötik ezt az áramhálózatba.

Ezután erre a rétegre ráfektetik a különféle parkettákat – lehet az laminált parketta vagy hajópadló, szalagparketta, stb., vagy ha picit bonyolultabb a dolog, akkor rácsempéznek (pl. ha a konyhába telepítik az infrafűtést) és már lehet is működtetni a rendszert.

Ennek a technológiának nemcsak a beépítése egyszerű. Ez az egyik legenergiahatékonyabb, a szervezetre a legjótékonyabb hatással lévő technológia, amit a gyermekek és a felnőttek egyaránt fognak érzékelni, és ezáltal nagyon fogják szeretni is.

Ha bárki körülnézne a fűtési rendszerek közt, nemigen találna olyan lehetőséget, amit ennyire egyszerű, gyors és költségkímélő lerakni a lakásban. Az infrafűtés elhelyezése nagyon sokoldalú, telepíthetjük a falra, a menyezetünkre és a padlóra is, kinek milyen igénye van.

Mindenképp érdemes elgondolkodni azon, hogy ezt a rendszert válasszuk akkor, ha a lakásban gyermekekkel élünk együtt és szeretnénk megóvni őket az asztmától és a légúti betegségektől, vagy akkor is érdemes elgondolkodni ezen, ha csak szeretnénk pótolni a napfény melegét a lakásunkban akár a növényeink, akár a saját magunk számára.

Amennyiben érdeklődik a jobbfólia infrafűtési megoldása iránt, kérjük vegye fel a kapcsolatot infrafűtés szakértőinkkel.

 

Pin It on Pinterest