Infrafűtés Blog

Környezetbarát fűtés az élhető bolygóért

2021 máj. 3. | Infrafűtés

A levegőszennyezés világviszonylatban és a hazai szintéren is egyre nagyobb problémát jelent. A nem korszerű tüzelési technikáknak köszönhetően több károsanyag kerül a levegőbe, aminek következtében magas arányban jelenhetnek meg a légúti és a tüdőt érintő megbetegedések. Az egészségügyi kockázaton túl komoly problémát jelent, hogy a globális felmelegedéshez is nagymértékben hozzájárulnak az elavult fűtőrendszerek. Ma már léteznek olyan fűtési megoldások, melyek sem az egészséget, sem pedig a környezetet nem terhelik olyan mértékben, mint a hagyományos technológiák.

Mitől környezetbarát egy fűtés?

A környezetbarát fűtés több módon is megvalósulhat. Lehet például környezetkímélő a fűtésrendszer kiépítése, hozzájárulhat a légszennyezés csökkentéséhez a károsanyag-kibocsátás alacsony szintjével, de akár azzal is, ha működési elve és a fűtési energia előállításához használt „alapanyag” a környezetbarát kategóriába sorolandó.

A mai technológiák közül két környezetbarát fűtés mindenképp van, ami jó választás az ökotudatosságot választók számára: ez a hőszivattyú és az elektromos fűtési rendszer. Előbbi esetén a hideg/meleg víz keringetésével érhető el az otthon hűtése és fűtése. Előnye, hogy igen hatékony a működése, hátránya viszont, hogy társasházi lakásoknál korlátozottan alkalmazható, a hely adottságainak függvényében.

Az elektromos fűtésnek több típusa létezik, a megfelelő kiválasztásakor érdemes mérlegelni, hogy milyen gyakorisággal, milyen helyiséget szeretnénk fűteni, és ez alapján döntést hozni. Az infra elektromos fűtés abból szempontból előnyös, hogy könnyen és gyorsan kivitelezhető, hiszen – amennyiben az elektromos hálózat állapota megfelelő – semmiféle átalakítást nem igényel, jól variálható, alkalmazható lakásban, családi házban, nyaralóban, sőt akár speciális épületekben is. Használható alapfűtésként és kiegészítőfűtésként is, arra mindenképpen érdemes ügyelni, hogy a fűtőpanel fűtési tulajdonságai illeszkedjenek az ingatlan tulajdonságaihoz. Nézzük, mely jellemzői miatt nevezhető az infrafűtés környezetbarátnak!

Nincs égéstermék

Az infrafűtés hatalmas előnye, hogy ha az előírások szerint használjuk, teljes mértékig biztonságos, szén-dioxid nem képződik az üzemelése során, a lakóknak pedig a szén-monoxid okozta mérgezéstől sem kell tartaniuk. A felülete ugyan melegszik, a jó elhelyezés mellett azonban nem áll fenn balesetveszély.

Megújuló energiával jól párosítható

A megújuló forrásból nyert energia jó kiegészítője az elektromos fűtésnek. Egy saját napelemrendszer segítségével tiszta energiát lehet termelni, ami kiszolgálja az infrafűtés energiaigényét. A napelemrendszer beruházási költsége akár részben korszerűsítési pályázatokból is fedezhető, a kiépítéssel járó költségek pedig belátható időn belül megtérülnek

Tartós megoldás

A modern infrapanelek élettartama évtizedekben mérhető. Tartós anyagból épült egyszerű szerkezetek ezek, amik roppant strapabírók és az idő vasfoga csak lassan kezdi ki őket. Ennek köszönhetően ritkábban végzik a szemétben, ami környezetvédelmi tekintetben nem kis fegyvertény.

Lehetőséget nyújt a takarékoskodásra

A hagyományos fűtési rendszerekkel ellentétben az infra megoldások rugalmasan bővíthetők, alakíthatók attól függően, hogy melyik helyiségekben szükséges a magasabb hőmérséklet elérése. Ha pedig egy szoba vagy a teljes lakás egy ideig nem használatos, akkor a fűtés akár teljesen le is kapcsolható, így energia takarítható meg.

Az infra fűtési rendszer nemcsak a környezetre van pozitív hatással, hanem az emberi szervezetre is. A legtöbb fűtési rendszernél a közvetítő közeg a levegő, az infra ezzel szemben a környezetben lévő tárgyakat/élőlényeket melegíti fel, amik aztán a hőleadást végzik. Melegítő hatása szinte azonnal érezhető, a hő pedig egyenletesen oszlik el a helyiségben. Mivel nem a levegőt fűti az infra technológia, így az kevésbé száraz, jobban megőrzi páratartalmát, és a légáramlatokkal sem kell számolni, amik felkavarnák a port a helyiségben.

Olvass bővebben az infra élettani hatásairól egy korábbi bejegyzésünkben!

A környezetbarát fűtés megoldásai egyre inkább teret nyernek, ami nem csoda, tekintve, hogy a klímaváltozás Damoklész kardjaként le-le sújt a világra, a csapások pedig mind erősebbek lesznek. A klíma katasztrófa elkerülése minden ember felelőssége, tudatos döntésekkel az ökológiai helyzet javítható lenne.

Kérdésed van? Keresd kollégáinkat

 

Pin It on Pinterest